Bernáth Aurél (1895-1982)
Bernáth Aurél (Marcali, 1895. november 13. – Budapest, 1982. március 13.) kétszeres Kossuth-díjas magyar festőművész, grafikus, művészpedagógus, művészeti író, Roboz István újságíró és lapszerkesztő unokája.
Wikipédia: Bernáth Aurél
A XX. század jelentős magyar képzőművészei I. előadás-összeállítás tizenötödik (ráadás) előadása. A Budapesti Művelődési Központ MŰVÉSZET KÖZELRŐL előadássorozatának részeként szerepelt. PowerPoint változatban nem elérhető, és Huba nem készített egyedi sorrendet (így a képek csupán az előadás nyersanyagát, Huba gyűjteményét mutatják). Az előadásokat tartalmazó DVD-n ez nem szerepelt. Elképzelhető, hogy nem is tartotta meg, ha valaki tudja esetleg, kérem jelezze hogy pontosabb információval szolgálhassunk.
Cs. Andrea: Bernáth Aurél – Reggel c. mű elemzése (dolgozat)
Ez jó, és szépen, érzékeny empátiával van megírva. Arról, ami szöget ütött a fejébe: Ha a látvány nem egészen hihető, még inkább gyaníthatja az ember, hogy a dolog a jelentés miatt állt úgy össze.
2009. január 19., Huba
Én Bernáth Aurél Reggel című festményét választottam. Első látásra megtetszett üde színeivel és formavilágával.
Bernáth Aurél a magyar művészet egyik jeles alakja, mind festőművészként, mind íróként. 1895-ben született Marcaliban, átlagos családban. 1912-ben került Kaposvárra, ahol is Rippl-Rónai hatására kezdett el a festészettel foglalkozni.
Reggel című festménye 1927-1928ig készült és igen nagy sikert aratott. Jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában tekinthető meg. Bernáth fiatalkorában párjával sokat utazgatott, képein ezeket az emlékeket örökítette meg. Ezidőtájt készült képeire jellemző, hogy az ekkor látott látványokból, élményeiből áll. Képei abból a vizuálisan befogadható valóságból táplálkoznak, amiket ekkor fogadott be, ezeket fejlesztette tovább, ezek szolgáltak alapul.
Ilyen témájú ez a festménye is. A kép egy ablak előtti csendélet. Egy asztal, rajta lámpa, virágok, hamutál és egy nyitott könyv. Az ablakpárkányon egy kerek akvárium benne két aranyhal. Az ablakból elénk táruló táj a Vág folyó egyik kis torkolata. Vadregényes, buja és élettel teli.
A képnek szinte keretet ad a kitárt ablak. Mindig nagy jelentőségű, ha a képen van. Az ablak lehet az elzárkózás és a szabadság szimbóluma, lehet nyitva és zárva is. Ez sok képén jelenik meg, mintha imádná a fényt, az eget, a kék eget. Ez esetben tágra nyitott szárnyaival mintha csak szárnyalna, iszonyatosan nagy szabadságot adva a képnek. Szabadság, de ha akarom, egy perc alatt bezárhatom, elzárhatom magam a saját világomba, el a külvilágtól. Ez esetben azonban nagyon is nyitva van, befelé nyíló szárnyai csak úgy tessékelik befelé a fényt és az életadó levegőt. Ez azonban éles ellentéte az ablakpárkányra rakott kis kerek akváriumnak. A halacskák ugyan védve vannak a ragadozóktól, az időjárás viszontagságitól, mégis be vannak zárva. Látják azt a végtelennek tűnő folyót a háttérből, mégsem tudnak féktelenül suhanni benne, játszani a társaikkal, néha rettegni, néha fázni. Burokba vannak. Ráadásul az akváriumot csak egy vonallal választja el a folyó vizétől, ezzel is érzékeltetve, hogy akár ott is lehetnének. A 20-as évek közepe felé művészetét egyre inkább a természetelvűség, a természet és ember kapcsolatának bemutatása jellemezte. Célja az érzelmek, mélyebb gondolatok és érzések kifejezésére irányult. Az egész képen látszik a természet tisztelete és szeretete.
A kép két részre osztható, a határvonalat az ablak keskeny, világos párkánya húzza meg. Tekintetünket odavonzza az aranysárga halak és a pirosló pipacsok látványa. Ez határolja el élesen a vadregényes tájat a szoba csendjétől, óvó erejétől.
A képet nézve ambivalens érzéseim támadnak. Ott a nagyra kitárt ablak, a szabadság, de ezzel szemben még ott a piros virágcsokor (ha 2 szálat nevezhetünk csokornak), fejüket a fény felé fordítják, de mégis egy kék pohárba vannak beletűzve. Mintha az a valaki, aki ott olvasott, szerette volna a természetben érezni magát; a halakkal, a virágokkal, a napfénnyel, az ablakon minden bizonnyal beszűrődő folyó illatával, és a fák susogásával. Mégsem ment ki a természetbe, hanem a környezetét a maga tetszésére formálta. (Mert az ember már csak ilyen.). És ott az az olvasólámpa. Hosszú zsinórja úgy tekergőzik, mintha az élet fonala lenne, végén pedig a tudást adó fény (az éjszakában).
Mikor már egy ideje néztem a képet valahogy szöget ütött a fejembe ez a gondolat:
Miért rak valaki egy vékony ablakpárkányra egy gömbölyű akváriumot, úgy, hogy láthatólag nem ül ott és őrködik felette? Mert az bizonyos, ült ott valaki, a könyv nyitva, de csak úgy félredobva, mintha más, fontosabb dolga akadt volna közbe. És egyáltalán ki szokta kirakni az ablakba halait? Napoztatja? Levegőzteti? Mert ha bezárják az ablakot, a halakat el kell onnan venni. Vagy a tágabb világot is meg akarja ismertetni a halakkal? Még ennyi vizsgálódás után is tud nekem fejtörést okozni ez a kép, kérdéseket ad fel, és nem tudom megválaszolni. De talán nem is kell. Majd az élet megmagyarázza.
A dolgozat letöltése (PDF)
Előadások felhasználási feltételei
Művészettörténet oktatási célra, előadás tartásához, rajzórához forrásmegjelöléssel vetíthető (szerző: Bálványos Huba, balvanyoshuba.hu). Értékesíteni tilos, kizárólag non-profit, edukációs jelleggel használható fel! Az előadásokról bővebben. – Vissza az előadások áttekintéséhez.